Esztike emlékére

Kedves Mindenki!

Itt Polli, megint. Ma bocsánatot kell kérnem eSPé bácsitól, hogy nem neki írok levelet. Biztosan nagyon várta már a folytatást. El tudom képzelni, hogy ott volt a BFH (Blogot Figyelő Hivatal) vezetője és alig várta már, hogy végre elküldhesse a GCSH (Gondolatcsatoló Hivatal)-ba, és ott csatolhassák Polli – azaz az én - gondolataimat és az eSPé bácsi elolvashassa, még olyan gyorsan, hogy az esti házi TV-tornára hazaérjen.

Ki kell ábrándítanom eSPé bácsit és a vele edzőket, hogy nem nekik fog szólni a mai levél. Hanem mindenkinek. A szűk és tágabb környezetemnek, az országnak, mindannyiunknak.

Ma osztálykiránduláson voltunk az osztállyal, és vonattal utaztunk. Felszállt egy fiatalember az édesapjával a vonatra, és leültek velünk szembe. „Furi” fiú volt. Leült és keérdezősködött. Mindenkitől. Honnan jött, hova megy, miért volt itt vagy ott, van-e gyermeke, élnek-e még a szülei. Mindezt kedvesen és olyan természetességgel, hogy eszükbe sem jutott, hogy ne válaszoljanak. A meglepettség elmúlt, és elkezdtek furcsán nézni a fiúra. Az édesapja láthatóan rutinosan kezelte ezeket a tekinteteket. Érezte a szánalmat, érezte, hogy nem is értik, hogy ő ezt hogy bírja. Hogy bírná? A gyermeke.

Valószínű rólam kevesen tudják, - de ez nem is erény, hanem tény – hogy van egy fogyatékos unoktestvérem. Illetve, nehéz ezt leírni, de sajnos, már csak volt. Nemrég elment, itt hagyta a családját, bennünket. Bár nem egy országban éltünk, de az életemben talán a legtöbb emberséget tőle és a szüleitől tanultam.

Ugyanis megtanultam nem bámulni valakire azért, mert „furcsa”. Megtanultam, hogy nem nézem kíváncsiskodva azt, aki beteg. Megtanultam, hogy nem szánom, nem vetem meg és ha alkalmam van rá, mosolygok is egyet. Így adom tudtára: ugyanúgy mosolygok Rád, ahogyan bárki másra. Megtanultam nem másképpen kezelni valakit, mert más. Egyszerűen ő ilyen. Persze ez nem azt jelenti, hogy nem segítek, ha szüksége van rá. Nem taszítjuk ki, azért mert más! Mindenki furcsa valamiért! Én is, Te is, Ő is, Mi is, Ti is, Ők is. Mindannyian. Segítsünki nekik és a családjuknak abban, hogy méltómód cipelhessék terhüket!

Azt tudom tanácsolni Mindenkinek, hogy ezzel a tudattal járjanak-keljenek az utcán! És egy dolgot ne felejtsenek el: MOSOLYOGNI – BÁRKIRE!

Állam Polli