Utolsó kommentek

Friss topikok

Facebook

Naptár

március 2024
Hét Ked Sze Csü Pén Szo Vas
<<  < Archív
1 2 3
4 5 6 7 8 9 10
11 12 13 14 15 16 17
18 19 20 21 22 23 24
25 26 27 28 29 30 31

Dolce Vita – Édes Élet

2011.03.07. 12:01 rufus8 (törölt)

A cukor ára átlépte a 300 forintot, és imitt amott azt hallani, hogy 5 kg-nál többet nem is vihet haza a kedves vásárló. Édes életről álmodtunk, aztán erre itt a cukorválság is. Bár sok szakértő állítja, hogy a cukor drágulásának elsősorban világpiaci okai vannak, mint a közel-keleti válság okozta olaj árnövekedés, és persze Magyarország nyitott piaca, ez a tény azért ne rettentse el a kormánypártot attól, hogy majd ezt is jól kivizsgálja.

Mélységesen fel is háborít, hogy a FIDESZ csak most lát hozzá a cukor-árrobbanással kapcsolatos elszámoltatásnak.

„A vidékfejlesztési miniszter célja, hogy kiderüljön, a cukoripar minden piaci szereplője helyes piaci magatartást tanúsított-e az utóbbi időben.”

Zavarba ejtő a gondolat, mert nem tudom, mi lehet a nem helyes piaci magatartás cukorügyben. A cukorgyárban elnyalogattak egy süvegcukrot, vagy a kantinban egy kiskanállal többet tettek a teába, vagy én mint egyszerű vásárló – és ezáltal piaci szereplő – is hibás vagyok akkor, amikor gondatlanul levertem a cukortartót a polcról és így negyed kiló kristálycukor veszett kárba? Majd kiderül a végén, hogy én egy árfelhajtó tényező vagyok!

Elképzelhető, hogy Budai Gyula is lassan munkához lát, mert mégis tarthatatlan a helyzet. Bár 1 éve kormányoznak lehet, hogy ezzel a keserűséggel az előző 8 év okolható!?

Csak azt nem tudom, hogy vajon mit fognak találni… Lehet hogy éppen Gyurcsány Ferenc a hibás, mert aljas módon, előre megfontolt szándékból két pofára habzsolta a cukorrépát, vagy sunyi módon édesítőszer helyett két-három kockacukrot rakott a reggeli kávéba.

Lehet hogy erre is jó a FIDESZ bevált módszere. Ha a problémát megoldani nem is tudják, legalább lesz felelőse… Mi pedig egyszerű honpolgárokként majd úgyis mindre ráfizetünk, legyen az só, cukor, vagy az az egyébként közkedvelt déligyümölcs.

2 komment

Címkék: árak cukor 2011 budai gyula nemzeti együttműködés rendszere nemzeti együttműködés rezsimje

A bejegyzés trackback címe:

https://ujreformkorok.blog.hu/api/trackback/id/tr702717963

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

klarky · http://kreport.blog.hu/ 2011.03.07. 13:16:37

Nincs is ezzel baj, keressenek felelősöket. A baj az, hogyha találnak is valakit az sem bűnhődik. Ebben az országban soha, senki nem kap semmiért büntetést.

Fél- egy évig elmismásolnak, aztán elsikkad a dolog. Mi meg lassan beledöglünk!

The On3 2011.03.07. 17:10:00

Szerintem a Gyurcsány volt, láttam hogy saját kezűleg bontotta le a cukorgyárakat, szántotta-sózta a répaültetvényeket.
Azt azért megmagyarázhatná valaki hogy Ausztriában miért 0,65-0,80 eurocent a cukor, nem hiszem hogy a bajor parasztok mind átálltak 10 éve a cukornádra...
süti beállítások módosítása