Ha én most Hoffman Rózsa lennék, már lekevertem volna Pali tanítványomnak két csattanós pofont, és a nap hátralévő részét pedig sarokban tölthette volna kukoricán térdepelve. Most hiába csodálkoznak, ez a minimum azért az ámokfutásért és tudatlanságért, amit eddig művelt. Még idejekorán meg kell nevelni a rossz gyereket, ha valami ostobaságot tesz.

 

Legelőször is Pali fiacskám óra után bennmarad az iskolában, és a táblára írja százszor, hogy „megtanulok helyesen írni, az egyes és többes számra ügyelek, a leírtakat pedig átolvasom, és csak utána adom ki a kezemből.”

 

Egyenesen felháborít, hogy egy hónappal az eset után még van kedve viccelődni, és az egészet egy joghallgató lányra kenni. Legalább annyi lelemény lett volna benne, hogy a botrány kirobbanásakor azonnal megnevez egy másik „fél-analfabétát”. Vagy elegánsan csak annyit mondott volna a kamerába, hogy itt „esélyegyenlőség van”. Tessék-lássék bárkiből lehet köztársasági elnököt csinálni.

 

A másik, amit nem ártana belevésni abba a bizonyos szürkehomályba, hogy a köztársasági elnök nem a kormány tagja, bármennyire is szeretne egyensúly lenni. Úgyhogy az alanyra sem árt ügyelni. Pali, Te nem mondhatod hogy „mi, a kormány”!

 

Persze ne vesszünk el a nyelvtan szövevényes rejtekében, mert éppenséggel nyelvtanilag semmi baj sincs az előbbi kijelentéssel, viszont ebből egy nagyon-nagyon keserű dolog követezik. Ha ugyanis Pali kormánytag, akkor neki van egy főnöke, akit Orbán Viktornak hívnak.

 

Erre még soha nem volt példa, egy demokratikus országban!

 

Ezek után meg bizonyos jobboldali körök azt szeretnék, hogy a „köztársasági elnököt ne lehessen kritizálni”, nekik csak annyit mondok, hogy ezt nem lesz nehéz betartani, gyakorlatilag már most sincs igazi államfő.